IRÁNY A SULI! Óvodából az iskolába - magabiztosan, örömmel és biztonságban.


Az iskolakezdés nem csak egy új táska és néhány új füzet, hanem nagy változás egy kisgyermek életében - és egy nagy kérdés a szülőében:

" Készen áll a gyermekem? "


Sok szülő érzni azt, hogy:
- gyermeke okos, kiváncsi
- mégis bizonytalan, szétszórt, könnyen elfárad
- nehezen ül meg egy helyben
- fél az ismeretlentől

Ez teljesen érthető. Az első iskolai évben a gyerekeknek egyszerre kell alkalmazkodniuk új szabályokhoz, hosszabb ideig kell figyelniük, önállóan kell dolgozniuk, és közben helyt kell állniuk egy új közösségben.

A sikeres iskolakezdéshez nem lexilális tudásra van szükség, hanem stabil alapkészségekre, önbizalomra és belső biztonságra. 

Valójában az iskolaérettség sikere sokkal inkább azon múlik, hogy a gyermek érzelmileg, szociálisan, kognitív képességek és tanulási szokások szintjén mennyire felkészült. Sajnos ezeknek a készségeknek a fejlesztése sok esetben elmarad az iskolába kerülést megelőző időszakban. 

Mi, itt a Happy Schoolban olyan alapokat igyekszünk építeni, melyekkel felkészítjük gyermekedet az iskolakezdésre. Nagy előnyt és könnyebséget jelent, ha az első osztályt már kialakult alapkészségekkel, énképpel, játékos és örömteli tanulási szokássokkal felvértezve kezdheti meg gyermeked.

Foglalkozásainkon a gyermekek játékos formában, kis csoportban - max 6 fő -  sajátítják el és erősítik az iskolakezdéshez szükséges készségeket, melyeknek birtokában felkészülten és örömmel léphetnek az iskolába. A foglalkozások teljesen személyreszabottak és folyamatos visszajelzést adunk a szülőknek.

A foglalkozásvezető kollégák - Anikó néni és Timi néni  - tapasztalt, hozzáértő és kedves szakemberek, akik játékosan, mégis hatékonyan fejlesztik és készítik fel a gyermekeket.

Mit kap a gyermek?

Foglalkozásaink során az alábbi területek fejlesztjük:
- Tanulási szokások, memória, összpontosítóképesség, figyelemmegtartás
- Szociális készségek és a beszédkészség, verbális és nonverbális kommunikáció
- Problémamegoldó és logikai készség
- Mozgáskoordináció, térbeli és időbeli tájékozódás
- Finommotorika, vonalvezetés és íráselőkészítés
- Kreativitás, kézműves foglalkozások, meseterápia
- Önbizalom, pozitív énkép és önértékelés 

Mindezt úgy, hogy a gyermek - miközben fejlődik - biztonságban, és jól érzi magát. 

Mit kap a szülő?

- folyamatos visszajelzést
- szakmai iránymutatást
- megnyugvást, hogy gyermekével jó úton haladunk
- személyes konzultációs lehetőséget

Tartsatok velünk, hogy gyermeked felkészülten, mosollyal és magabiztosan 
kezdje az iskolát!

Induló csoportok:

- Hétvégi iskolaelőkészítő foglalkozás: heti 1x60 perc / szombatonként 9.00-10.00
2026.02.14-06.13. - 15 alkalom 
Foglalkozásvezető: Andráska Anikó


- Hétköznapi iskolaelőkészítő foglalkozás: heti 1x60 perc / keddenként 16.00-17.00
2026.02.03-05.19. - 15 alkalom
Foglalkozásvezető: Bornemisza Tímea


Igény esetén iskolaérettségi vizsgálatra is van lehetőség.

Foglalkozások díja: 
15 alkalom - 73.500 ft
A foglalkozások díja igény szerint fizethető egy összegben vagy két részletben. 


További információ, jelentkezés:
0620/4807797
info@happyschool.hu

Fizetési mód:
E-mailben történő egyeztetést követően átutalás.